Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Október: Nagy őzlábgomba

2008.09.30

 

 

 Jó, ehető gomba

Kép

 

  Nagy őzlábgomba

          (Macrolepiota procera)

 

  

   Jellemzés:

Feltűnő, igen nagy, hosszú tönkű, esernyőszerű gomba.

A kalap közepén csúcsos, barna, a többi részén, világos

alapon barna, felszakadozó pikkelyektől tarka. Barnán

tarkázott tönkje lefelé vastagodó, alul gumós, és rajta eltolható

gyűrű van.

 

 

Kép Kalap:

Fiatalon tojásdad,

később esernyőszerűen

kiterülő, középen

csúcsos púppal. 10-30

 cm nagyra nő.

 

 

Fiatalon összefüggően sötétbarna, barna bőre növekedés

közben körben felrepedezik, ezért a kifejlett,

szétnyíltgomba fehéres, világos szürkésbarnás alapon

szabálytalanul rendezett, sötétebb barna, kiálló   

pikkelyekkel tarkított. Széle rojtos. A kalap bőre nem

húzható le.

 

  Lemezek:

 

Kép

 

 

 

   

A tönk körül gyűrűben összenőttek, és a tönktől udvar

választja el őket. Szabadon és igen sűrűn állnak, a

kalap széle felé szélesebbek, puhák. Színük fehér, az idős

gombán lehet vörösesbarnán rozsdafoltos is. Spórapora

fehér. Spórái fehérek, tojásdadok.

 

 

Tönk:

Megnyúlt, magas, lefelé fokozatosan vastagabb, alul

hagymaszerűen, gumósan kiszélesedő, 10-40 cm hosszú,

1-3,5 cm vastag, a gumó 3-6 cm nagy. A kalapból

csuklószerűen kifordítható. Alapszíne barnás, de bőre

növekedéskor szétrepedezik, és így világos sárgásszürkés

alapon apró, sűrű, barna pikkelyektől övesen márványozott,

tarka. Állománya keményen rostos, szálas, belül üres, csöves.

 Gyűrűje kettős szélű, szélein puha, barnás, korpás, középen

merevebb, porcos, sima, pelyhes. Könnyen elmozdítható, a

tönkön le és fel tologatható.

 

Hús:

Puha, a tönkben szívós, rostos. Fehér, színtartó, az idősebb

példányoké lehet kissé szürkés rózsaszínű. Szárítva

szürkésfehér. Nehezen szeletelhető, kócszerű.

 

Szag és íz:

Kellemes mogyoróízű, édeskés. Gyengén lisztszagú.

 

A fiatal gomba:

Tönkje duzzadt, felfelé vékonyodó, alul széles talpon álló. A

tönk csúcsán a kalap kicsiny, tojás alakú, ezért a fiatal gomba

dobverőre, cimbalomütőre emlékeztet.

 

Termőhely és idő:

Lomb- és fenyőerdőben egyaránt megterem,

különösen füves, ritkás, ligetes erdőben, akácosban,

fiatalosban, irtásos, bokros helyeken, erdőszéleken,

többnyire seregesen vagy boszorkánykörökben. Az erdők

mélyén, sziklás vagy homokos talajon, sőt kertekben is előjön.

 Nyár elejétől késő őszig terem, különösen kora ősszel igen

gyakori.

 

Felhasználás:

Levesnek, rántva, sütve vagy más gombás ételnek egyaránt

jó. Fiatalon egyike a legjobb csemegegombáknak, eléggé

állóképes és ritkán kukacos. Kirántva a gombakalapok

halhúsra emlékeztető ízűek. Leszedve tovább fejlődik.

Tönkje rostos, rágós, ezért azt megdarálva használjuk fel.

Szárításra alkalmas, világosszürkés színűre szárad. Az

idősebb gomba szárítva is rágós, a fiatal gomba nyersen is

ehető.

 

Hasonló fajok:

Kevés gomba hasonlít hozzá. Csak két rokon faj, a csipkés

őzlábgomba és a karcsú őzlábgomba igen hasonlóak, de

mindkettő jóval kisebb, ehetők. A karcsú őzlábgomba a

méretkülönbségen kívül másban alig különbözik a

nagy őzlábgombától. A csipkés őzlábgomba azonban

halványbarnás - fehéres színű, kalapja alig pikkelyes, a

széle pedig a szakadozott burokmaradványoktól csipkés,

és ez a faj fű között, réten, legelőn terem. A mérgező

vörhenyes és rozsdás őzlábgombák, valamint ezek rokonai

lényegesen kisebbek, és a feltűnő nagyságkülönbség miatt

nem téveszthetők vele össze. A mérgező párducgalóca

kalapja nem fehéres alapon barna pikkelyes, hanem barna

alapon fehér pettyes, továbbá kisebb, és gallérja nem

eltologatható gyűrű. Az ehető csiperkék lemezei

megsötétednek. A piruló őzlábgomba alacsonyabb termetű,

durvábban pikkelyes kalapú, és húsa megvörösödik.